|
Mint gyermek:
Kit magára hagynak születés után.
Pedig eljött az idő, most élhetne igazán!
Mint anya:
Ki életet teremt, s neveli gyermekét,
Most arra kényszerítik, dobja el szegényt.
Mint fa:
Minek dús lombja nyugalmat adott,
A korona alászállt, s a földön megfagyott.
Mint levél:
Kinek már hullani kell a fáról,
Mert az ősz szelével letépte ágáról.
Mint csillag:
Mi sokáig fénylett fenn a sötétségben,
Ám pillanatok múlva kialszik egészen.
Mint Éjszaka:
Zokog fiáért, könnyei a Földre gördülnek,
S a piciny harmatocskák fűszálakra ülnek.
Mint harmatcsepp:
Miből tündérek kelnek létre,
Nyújtóznak, játszanak, s fütyülnek a végre:
Eljönnek a gyermekért, anyjához viszik,
Csókolják, röpítik, majd karjába teszik.
Téli fára szállnak, s hogy lábuk ágat ér,
Rügyecskék pattannak, múlik már a dér.
Éj anyjukra néznek: könnyei hullanak,
Felröppennek gyorsan, s csillagot gyújtanak.
2007.05.01.
|
Versek
