|
Bántani.
Azt hittem rosszabb,
Mint mikor bántanak.
Ott, akkor vártalak.
Igazán. Azt hittem,
Nem tudok
Ártani.
Tudtam.
S tudom már, ez sem jobb:
Ha rajtam csattan pofon.
Én nem vehetem zokon,
De fáj. Tán jobban,
Mint sekélyes
Múltam.
Féltem?
Talán igen, talán mégsem.
Talán ez sem tetszik Neked,
S unalmas poéta leszek.
Szemedben: A rímért
Nem jár
Érdem.
Kell?
Ha tetszett, tedd zsebre
Vagy tépd ketté, dobd félre,
S ha nem érted, mi végre
Írtam, megmondom:
Hidd csak
El:
Kincs
A világban ritkán adatik,
Az élet adja, majd önzőn elveszi.
A naiv ember meg persze, elhiszi,
Hogy övé. De már
Látom, igazság
Nincs.
Elvett
Egyet, elvesz többet, és
Egyre többet, míg mindenem oda,
S nem segít már semmilyen csoda.
Lassacskán elfogyok:
Neki mindenem
Kellett.
Nem bánom.
Vigyen hát mindent.
Vigyen a lábam, vigyen a képzelet
Még egy másik bolygóra is vihet,
Majd integetek
Az űrből, s
Kiáltom:
Volt egy nap, mikor életem Te tetted szebbé!
Hol az ész s a lélek összefut, pont ott váltunk ketté.
2008.11.18.
|
|
|
 |
 |
|
Ketyeg az óra.
A betűk szaladnak.
Nézünk a Holdra.
A szavak maradnak,
csak lelkek suhannak.
Éjjeli harmat:
Elsőként ér földet.
Szívembe mart a
szó s a mérföldek.
Perceink őrlődnek
Az idő malmának
rozsdás kerekén.
Kedvesem álmának,
s éjfélnek idején
itt vagyunk Te meg én,
A két idegen,
szavak börtönében.
Feszült figyelem a
Hulló csillagfényben,
S csend üvölt az éjben.
Csak Te hallod.
Így titkom titok marad,
Ha megtartod.
Ám a kísértés elragad:
Nyelvedtől védd magad!
A lelkek csak néznek,
El nem árulnak,
Köztünk már nem élnek.
A képek bámulnak,
Soraim átnyúlnak
Egy új napba.
A lelkiismeret,
ha a furdal majd:
Büntessenek az Istenek,
hisz a betű bűn is lehet.
2008. 08. 27.
|
|
Még sosem néztem alvót.
Kinyújtom a karom,
és csöndben kereslek,
Az éjszaka bújtat,
csak titokban leslek.
S várok egy apró fénysugarat kintről,
Hogy az arcodat végigszántva
Megmutassa nekem, ki is vagy valójában.
Végre villany gyullad.
Az ablakon csillan sugara,
Így már tisztán látlak,
Arcod kedves ráncai
A mosolyodra várnak.
Ahogy én is pont ezt szeretném:
Ha álmodban is mosoly mutatná lelkedet,
De most tudom, pihensz, ilyenkor nem lehet.
Megcsókolnálak.
Nem teszem, mert félek,
Szemedről elröpül az álom.
S az álmoddal együtt
szép éji látomásom.
Szintén szárnyra kapna, ez a csodás kép:
Hogy csak itt fekszel, és nyugodt minden.
Bár soha ne kellene tovább lépni innen!
Ó, ha átlátnál csukott szemhéjadon…!
Ha látnád a két könnycseppet,
Amik most arcomra ülnek,
S hogy egy röpke pillantástól
Mind továbbgördülnek…
Hogy honnan jönnek, nem tudom.
Lehet szomorúság, esetleg szerelem?
Mindkettő gyakran csillog gyémántos könnyeken.
Talán ébren sem látnád…
Ha egyszer fontos lehetnék Neked,
Csak mint ezek az éji képek,
Talán nem kérnék az élettől
Már soha semmi szépet.
De a szemed ébren is csukva.
Sajnálom, hogy nem tudod, mennyi mindent érzek,
De nem is számít, mindegy, csak aludj tovább, kérlek!
2006.10.16.
|
|
|
|
|
|
Párás és párosan páratlan péntek
Szombaton szerelmem szétszedne Téged.
Szerelmet szomjúhoz felizzott szívem
Imádlak időtlen időkig, híven.
Bőrömön bőröd most borzongó bársony
Vergődés várni már: vétkezni vágyom…
…Kéjeket keresve karodban pihenni,
Múlandó mámorban órákig lebegni.
Fülledt falak közt forróságban fázom:
Lúdbőr és lehelet lebben légi szárnyon.
Sejtelmes sötétben suttogó érzékek
Szerelmes szentségben összeforr két lélek.
2007.06.23.
|
|
Versek
